Hogyan lesz a fogyasztókból közösség?



Sok ember együtt attól lesz közösség, hogy közös élmények kötik össze őket. Találkozunk hetente egyszer a zöldségdobozok átvételekor. Recepteket cserélünk, együtt tervezzük meg azt, hogy milyen növényeket, milyen fajtákat termesszünk, közösen osztjuk el a megtermelt zöldségeket.
A közösséget természetesen a közös érdekek is összetartják. Tekintsetek bennünket a saját házi kertészeteknek. Mi nem kereskedők vagyunk, hanem kertészek. A közösség megfinanszírozza a tagdíjjal, hogy mi hetente elvigyük nektek azt, amit a részetekre termesztettünk. Ha valamiből olyan sok termett, hogy nem fér be a dobozba, akkor szétosztjuk egymás között, vagy feldolgozzuk. Persze, ha valamiből kevesebb termett, mint terveztük, mert például elvitte valamilyen betegség, akkor azt a keveset osztjuk szét. Szerencsére közel 100 fajta növényt termesztünk nektek, így arra kicsi az esély, hogy egyszerre menjen tönkre minden. Nyugodtak lehettek, hogy mindig lesz mit dobozolni.
Közösen kell a természet körforgását is elfogadnunk, így hát télen nincs finom paradicsom, de nincs tagdíj sem.
A hagyományos közgazdasági felfogással ellentétben, a felek nálunk nem ellenérdekeltek, hanem sokkal inkább szövetségesek. Nem úgy, mint egy piacon vagy áruházban, ahol a vevő és az eladó között a termék ára feszül ellentétként. Ott az egyik fél mindig rosszabbul jár, vagy legalábbis úgy érzi.
Nálunk másképp van: a klubtagok előfinanszírozzák a termesztés költségeit, ezért cserébe minden megtermett zöldség és gyümölcs közösen kerül szétosztásra.
Egy közösség vagyunk.  Van egy közös biogazdaságunk, így ti nem csupán vásárlók vagytok, hanem kapcsolódtok a termőföldhöz, a gazdálkodáshoz. Egy olyan rendszer fennmaradását és fejlődését segítitek,
-  amely magas minőségű, finom és egészséges termékeket biztosít méltányos áron
-  ahol az élelmiszer forrása közvetlenül ismert, így bizalmi viszony tud kifejlődni az emberek között
- ahol a közelben előállított termékből származó bevétel a helyi gazdaságot erősíti
- amely képes magasabb és különlegesebb fogyasztói igényeket is kielégíteni
- amely helyi családok megélhetését biztosítja
- amely kereskedők nélkül is működik
- ami képes fenntartani a természet biodiverzitását
- ami környezetünk és jövőnk védelmének egyik záloga lehet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése